Egyveleg

1. Remény

Van olyan helyzet, amikor egyszerűen már nem is lehet mit mondani. Amikor csődöt mond minden kegyes szófordulat, amit a hívek az emberre zúdítanak, ha jót akarnak neki, és nem hallgatják meg, hogy mi a baja a másiknak. Olyan, mint a Svéd Csepp. Nagymamám mindig, mindenre azt mondja, hogy “Kend be Svéd Cseppel.” Ha leszakadt a karod, azt is. És ezzel nem kigúnyolni akarom a nagymamám, csak jelzem, hogy sokszor mi is ilyenek vagyunk. Ha az egyik testvérnek baja van, csak annyit mondunk, hogy “kend be Svéd Cseppel”, és részünkről meg van oldva.

Egyik ismerősöm, nevezzük Eszternek, nagyon vágyik egy gyermekre. Már nyolc éve. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy ez élete legnagyobb vágya. És bízik Istenben, és tőle kéri a férjével együtt. Nyolc hosszú éve. Én csak négy éve várok valamire, és szerintem az sem kevés. De nyolc év az egy évszázaddal több, mint négy év.

Mi hetek óta imádkozunk értük, hogy Isten adja meg nekik, akire vágynak. Csak hetek óta. (Hol a jó büdös fenében voltunk addig?…)

Nem olyan régen, (ekkor már rendszeresen imádkoztunk,) eljött a nagy pillanat. Amire nyolc éve vártak. Pozitív lett a teszt. Úgy tűnt, Isten végre megadja, akit várnak hosszú évek óta. El nem tudom képzelni, hogy ez mekkora örömöt, reményt jelenthetett.

Néhány hétig. Ugyanis Eszter elvetélt. Minden szertefoszlott, az álmok, a remény, az öröm, és egy bazinagy üresség maradt a helyén, és a kiégés, a fáradtság.

Mit kell ilyenkor mondani? Ez az a pont, amikor az ember egy rohadt szót nem bír szólni. Ki tudja ezt átérezni? Ki tud ehhez egy bíztató szót mondani? Nyolc év könyörgés, küzdelem, orvoshoz járás, és végül pár hét reménykedés után egy oltári nagy pofára esés, ki tudja ilyenkor felkelteni a reményt? Olyan ez, mint amikor az utolsó körben, a célegyenesben döglik be a versenyautó. A cél előtt egy karnyújtással. Na itt tényleg csődöt mond minden rutinosan emlegetett szófordulat.

Én is csődöt mondtam, azt hiszem, nem tudom felkelteni a reményt. Istennek rettenetesen komoly oka kellett, hogy legyen, ha ezt megengedte. Én el sem tudom képzelni, hogy mi lehet. De azt már látom, hogy ez nem kétszemélyes küzdelem. És én addig fogom Istent nyaggatni, hogy adjon nekik egy gyermeket, amíg nem ad egyet. Egy felet már adott, és én hiszem, hogy azért, mert meghallgatta az imádságainkat. De most már adjon egy egészet is.

2. Tisztelet

A tisztelet és az alázat nem az én terepem. Ez tudományos tény. Akkor sem, ha én hibázok. Aki hibázik viselje a következményét, csak akkor nem, ha én hibáztam.

Pár hónapja én hibáztam. Eddigi életem legnagyobb bakija volt. Ellustálkodtam a szakdolgozatom. Emiatt csúszok egy évet az egyetemen, és az életben.

Az embert kétféleképpen szerethetik.

  1. Féltve, óvva, a hibák ellenére is szeretve, a hibákat nem orr alá dörgölve, hanem a hibák mellett is támogatva, hogy azt helyre lehessen hozni.
  2. Féltve, óvva, de úgy, hogy tökéletes embert akarnak faragni belőle, hogy minden sikerüljön neki.

Ez utóbbiak rendkívül szeretik azt hangoztatni, hogy “én megértelek”, “én jót akarok neked”, “te hibád, tanulj belőle”, és hasonlók. Sokszor azt kívánom, hogy ezek az emberek ne szeressenek, ne értsenek meg, és baromira ne akarjanak nekem jót. Nem akarok felnőtt, felelős ember lenni, ha állandóan vagy riogatnak, hogy “az élet kegyetlen” – komolyan, mintha ez annyira az életre készítene fel -, vagy azzal cseszegetnek, hogy “nem vagy képes megcsinálni, eddig sem csináltad meg, vagy bizonyítsd be”. Tudod mit, fordulj föl, egy frászt fogok én neked bizonyítgatni. Gondolom én.

Ugye, hogy mennyivel többet ér az a szeretet, ami nem dörgöli az ember orra alá a több hónapos bűnöket? Vagy az, amelyik csak simán mellém áll, és támogat, még akkor is, ha éppen hülyeséget csinálok? (Nem a hülyeséget támogatja, hanem engem.) Vagy az, amelyik nem tökéletes embert akar faragni abból, akit szeret, hanem csak simán elfogadja, és csak simán szereti.

Nem hibáztatok senkit, de ha a szüleim képesek lennének így szeretni, már rég kész lenne három szakdolgozatom. Mert nem a hibát hánytorgatnák fel állandóan, hanem csak biztosítanának felőle, hogy szeretnek, és támogatnak. A fel nem hánytorgatott hibák ellenére.

Tudom, van, Aki így szeret, és támogat. És majd én is így szeretném szeretni és támogatni a gyerekem, ha lesz. Addig pedig megmarad, hogy alázattal tiszteljem a szüleimet.

3. Közösség

Minden ember olyan közösségre vágyik, ahol úgy hallgatják meg, hogy nem akarják megoldani az életét, és odafigyelnek rá, tisztelik, szeretik, számon tartják. Azt hiszem, én is beletartozom ebbe a minden emberbe.

Így aztán örülök annak is, hogy ifin mostanában gyakran szóba jön a nyitottság, és az egymásra odafigyelés kérdése. Ebben még bőven van hová fejlődnie az ifinek.

Tudom, ebben nekem is feladatom van. És remélem, hogy ez a közösség is olyan lesz egyszer, ahova a legnagyobb örömmel járok le vasárnap délutánonként, immár nem csak az Ige, hanem az emberek miatt is.

Addig pedig igyekszem én is tenni ezért.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s