Pótlás

Ismét sok téma gyűlt össze a fejemben, amikről nem volt időm, vagy kedvem írni, de most pótolom. Nem feltétlenül fontossági, vagy időrendi sorrendben, csak ahogy eszembe jut.

Reposzt

Megjelent ugye ez az A Fiú! című kisfilm, amit még mindig nem láttam, mert annyira lassú itthon a net, hogy be se tölti. Szóval nem is a filmről, meg a honlapról szeretnék véleményt mondani, hanem az ennek nyomán megjelenő, szerintem rettentően degradáló vitáról.

Akkor szembesültem a téma körül forrongó indulatról, amikor Kovács-Hajdu Albert megkérdezte a véleményemet a honlapról. Akkor sem tudtam értelmes dolgokat mondani, és most sincs ez másképp, de akkor világossá vált, hogy ez a film hat az emberekre. És nagyon szomorú vagyok több dolog miatt:

  1. Tisztelem Sípos Ete Álmos bácsi tudását, sok mindenben igaza lehet a videóval és a honlappal kapcsolatban, de hogy lehet ilyet kérdezni, hogy “Mit keres egy prostituált ebben a születési sztoriban?” Miért, a Bibliában mit keres? Istent. Mi miért akarjuk folyton elrugdosni tőle, mint a tanítványok Bartimeust, holott mi sem vagyunk jobbak, sőt.
  2. Rettenetesen hiányzott az alázat a legtöbb hozzászólásból is, de a Dunamelléki Református Egyházkerület nyílt leveléből is. Az emberek egymásnak mondogatják a tutit, ahelyett, hogy megismernék a körülményeket, és aztán az érintettel megbeszélnék, mint ahogy erre a Biblia is tanítana minket.
  3. Félelmetes volt látni, hogy az emberek látatlanban is mennyire ítélkezőek. Sokan végig se gondolják, hogy mit írnak le. Az egyik azt mondja, hogy őt ez a film vitte közelebb Jézushoz, más pedig kijelenti, hogy ” ez egy hazugság, tisztátalan mocsok, amit istentelen, elfajzott, lázadó ördöngösök fingtak ki a seggükből a budin ülve.”, ahogy az egyik kommentben olvastam. Hogy lehet ilyet mondani? Az eszem megáll!!!

Az egészben a legszomorúbb, hogy ismét Isten ügye szenved kárt a hívek civakodása miatt. Kérek mindenkit tisztelettel: nyissuk ki ismét a Bibliát, és tanuljunk meg onnan kommunikálni. Én is.

Felsőoktatás

A problémának két vetülete van. Az egyik, hogy végre elvégeztem, tájrendező és kertépítő mérnök lettem. Kész, felszabadulás, öröm, lehet kicsit pihenni.

A másik vetület persze a keretszám-mizéria. Mindenkinek megvan a véleménye a dologról, nekem is. Egyszerűen csak fáj. Egyrészt az, hogy van sok ember, aki előtt van egy jövőkép, szeretne elsajátítani egy szakmát, szeretne jó lenni benne, szeretne abban dolgozni. Erre jönnek az okosok, és jól pofán rúgják, aztán még számon kérik, miért akar kimenni külföldre egy szebbnek tűnő jövő után.

Valós a probléma, persze, túlképzés van, fogadjuk el, hogy ez a tény. De amíg a szakmunkások lenézett alkoholistának és szőrös bunkónak vannak titulálva, addig egyértelmű, hogy mindenki diplomát akar. Az is, aki pedig tökéletes padlóburkoló lenne és a szakmájában megbecsült, igazi szaki. Amíg a kőművesekről úgy gondolkodunk, hogy inkább magunk építjük fel a házat, mert a helyi kőműves már reggel olyan részeg, hogy képtelen egy egyenes falat felhúzni (hát, ha eldűl, akkor majd támfal lesz), akkor nincs min csodálkozni.

Szóval csak fáj az egész. Sikerült páros lábbal beleugrani a lecsóba, és mindenki csodálkozik, hogy fáj a lecsónak és minden olyan lett…

Úgyhogy itt állok, felvételiztem MSc-re, elköltöttem az eljárásra 9000 Ft-ot, és még mindig nem derült ki, hogy egyáltalán lesz-e keretszáma annak a képzésnek. Mindenki bizonytalan, senki nem tud előre tervezni. És az emberek lassan kezdenek kétségbe esni.

“Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.”

(Zsolt 119, 105)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s