Leszámolok az elmúlt évvel

Néhány napja új év kezdődött, és ilyenkor boldog-boldogtalan fogadalmakat tesz, vagy kibeszéli magából az elmúlt év borzalmait, vagy éppen boldogságait, és természetesen kifejti, hogy az elkövetkező évtől azt várja, hogy megnyeri a lottót, örököl egy amerikai nagybácsitól sok-sok pénzt, netán ingatlanokat, csupa-csupa örömteli és jó dolog fog vele történni, megvilágosodik és megtér egyszerre, és rettenetesen boldog lesz.

Én sem teszek most másképp.

Ha a lehető legtömörebben össze akarom foglalni 2012-t, akkor azt így tudnám: borzalmas volt. Ha kicsit bővebben akarom kifejteni, akkor így: az eddigi legrosszabb évem volt.

De miért is?

Az első ok természetesen az volt, hogy nem adtam le időben a szakdolgozatom. Természetesen az egy év csúszás önmagában még nem feltétlenül tragikus dolog, főleg azért volt ez rossz, mert saját magam előtt kellett leírnom magam, és a saját kicsinyhitűségemnek ékes példáját szolgáltattam. De persze az az egy év csúszás önmagában sem volt jó, mert felülírta az addigi terveimet.

A be nem adásnak több következménye is volt: munkát kellett keresni, nem bírtam normálisan egy évig lenyugodni, és kicsit megutáltam a szakdolgozatom témáját. Ami nem a be nem adás következménye volt, hogy abbahagytam a rendszeres bibliaolvasást. Nem szándékosan, bosszúból, vagy dühből, sem dacból, hanem csak valamiért abbamaradt. Aztán azt vettem észre magamon szép lassan, hogy nincs békességem, sőt egyre kevésbé van békességem. Egy éjszaka pánikrohamom volt, ez már késő ősszel, nem sokkal a következő leadási határidő előtt. Az az éjszaka borzasztó volt.

Munkát kellett keresni, ami jelentett néhány fölösleges kört a munkaügyi hivatalban, tájépítész irodáknál, és még sok helyen. Majd végül találtam egy munkát, aki ráadásul elég jól fizetett, és rugalmas volt, meg tudtunk egyezni, hogy heti két-három napot dolgozok nála, és kerteket építettünk. Ez jó volt, mert a főnököm megbecsülte a munkámat, ha valamit nem tudtam növénygondozásból, azt elmagyarázta, értékelte az igyekezetem. Ami nem volt jó, az az, hogy már megszokásból káromkodott, és semmi alázat nem volt benne. Emiatt az év során aránylag sok ügyfelét elvesztette. Meg persze életvezetési tanácsokat is akart osztogatni, de ezekkel nem ment sokra, nem voltam vevő egy olyan ember tanácsára, aki már a saját nő- és családi ügyeit nem tudta követni, vagy utolérni.

Így telt az év nagyrészt, meg azzal, hogy időnként összekaptam mindenkivel otthon, és egy hatalmas púpnak éreztem magam mindenki hátán. Emiatt nem mentem el sehova “szórakozni”, vagy egyáltalán “kiereszteni a gőzt”, nehogy azt kapjam meg, hogy léha, ingyenélő léhűtő vagyok, aki még a szakdogáját sem bírja befejezni és soha nem viszi majd semmire. Nem mindig éreztem itthon a felém áradó szeretetet, minek tagadjam. S mivel nem mentem el sehova, plusz a saját komplexusaimmal gyötörtem magam, folyamatosan feszült voltam. Nyaralás alatt sem tudtam leereszteni.

Végül elkezdett közelegni a leadás határideje újra, és ennek már a fele sem volt tréfa, megbeszéltem a konzulensemmel, hogy ezt a dolgozatot mindenféleképpen le szeretném adni, már a jegy sem érdekel annyira.

S így is lett. Nyár végétől kezdve szinte folyamatosan ezzel foglalkoztam, írtam, gondolkodtam, rajzoltam, és a határidőre azt tudtam mondani, hogy kész van. Leadtam.

Még egy próbatétel volt hátra az évből, a záróvizsga. Tizenhárom tétel volt, mind egy-egy tantárgy anyagát fedte le nagyjából. Teljesen esélytelen volt, hogy meg tudjam tanulni, de azért folyamatosan tanultam, tudva, hogy nem rajtam fog múlni, ha mindent megteszek. Jó volt a bizalmamat Istenbe helyezni, esélyem se volt másba. Így viszonylagos békességgel tudtam elmenni vizsgázni, és nem voltam annyira ideges. S mivel én voltam aznap az első vizsgázó, délután én tudtam meg először az eredményemet, s én voltam az egyetlen, akinek a szakdolgozat-jegyét a bizottság felfelé módosította a bírálókéhoz képest. Mi volna ez, ha nem csoda?

Év közben voltak olyan félelmeim, hogy kiestem az üdvösségből, és Isten levette rólam a kezét. Azóta látom, hogy ez nem így történt, és Ő hű maradt.

2013-ra csak ennyit mondok: megpróbálok én is hű maradni Hozzá. Elég nekem az Ő kegyelme.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s