Egypercesek kategória bejegyzései

Hitmélyítő hétvége

A szeptemberi fiúknak szóló gyülekezeti csendeshétvégére állítottam össze egy plakát-sorozatot. Mindegyikkel mást akartam közölni, de mindegyiknél a közös pont az volt, ami a hétvége címe is: Ádám, hol vagy?

Szerintem nagyon nehéz erre a kérdésre egzakt választ adni, különösen a mai időkben. Egyre jobban borulnak a korábban testhez álló szerepek, egyre nehezebb az embernek meghatároznia saját magát. Egyre kuszábbak a dolgok, és egyre nehezebb kigubancolni őket. Ez a hétvége majd remélhetőleg segíteni fog ezekben.

Addig is minden “Ádám” próbáljon meg választ találni a kérdésre: Hol vagy?

Fiúhétvége plakátFiúhétvége plakátFiúhétvége plakátFiúhétvége plakátFiúhétvége plakátFiúhétvége plakát

Lekvár

Rájöttem, hogy tulajdonképpen senkinek sem jó, ha kizárólag súlyos, magvas gondolatokkal tömöm tele ezt a blogot, meg egy idő után unalmas is. Úgyhogy most következzen valami hétköznapibb, valami kellemesebb, valami üdítőbb: tegnap előtt lekvárt főztem! Meggyből. Még az ízét nem tudom, de a többiek azt mondták, hogy finom lett. A gond csak annyi, hogy nem volt idő rendes mennyiségű meggyet leszedni, szóval csak három üveg lekvár lett. Majd legközelebb.

Íme az eredmény:

Bővebben…

Dunakanyar

DSCF3845_6_7_tonemapped vágottabb

Az ország egyik legszebb helye, tele problémákkal és szépségekkel. Ez a kép az utóbbiakat próbálja bemutatni, Mindenki döntse el, mekkora sikerrel.

Persze nyilvánvalóan vannak benne hiányosságok, köszönhetően a fejletépő szélnek, merülő akksiknak és a saját bénaságomnak, valamiért mégis szívesen időzök el a kép fölött. Vélhetően azért, mert azonnal az orromba tolul a gyöngyikék, aranycserjék és mindenféle szépségek illata, amikor erre a helyre képzelem magam, és ez jól van így.

Ha valakiben emlékeket idéz föl egy kép, az már jó. Bennem felidézi a tegnapot. Jóleső érzésekkel tölt el, és kedvem volna kiülni ide egy pokróccal meg egy nagy bögre vad gyümölcs-fekete tea kombóval. Aztán csak figyelem, ahogy csordogálnak fel-le a hajók, és baromira nem hallatszik föl semmilyen zaj a partról, csak azt hallom, ahogy a szél zúg. Vagy még az se. Csak süt a nap. És ebben az olvasztó napsütésben elalszom, és csorog a nyál a számból. Pont úgy, mint ahogy ezt a képet nézem.

Reggel nálunk

P2070026_7_8_tonemapped

Ezt a képet főleg azért szerettem meg, mert története van. Volt annyi eszem, hogy még hajnal előtt jól bereggeliztem három palacsintát, meg egy nagy bögre kakaót, és úgy indultam fel a Nagy-szénás lábáról a csúcsa felé. Soha senkinek nem kívánok olyan kínokat, mint amiket akkor átéltem, többször azt hittem, hogy megválok a reggelimtől sietség közben. Mert persze nem sikerült időben elindulnom. Így sajnos kb. 300 m-rel azelőtt kelt fel a nap, hogy felértem a hegycsúcsra. Ez a kép ráadásul több szempontból is állatorvosi ló: új állvánnyal, kölcsön géppel készült 360°-os HDR panorámakép egy szelete. Ennyi újat nehéz belesűríteni egy fotózásba.

Nem is lett hát tökéletes, de mégiscsak szép, ha másnak nem, hát nekem.

Út a semmibe

DSCF2157d

Miért pont oda?

Gondolkodjunk el rajta.

Ha elindulunk ezen az úton, hova jutunk? Sehova.

Persze, mert ott a fal. De nem csak emiatt.

A skanzenben sok ház van, de egyik sem valódi. Semelyikben sem laknak, s emiatt nem tudnak beteljesülni. “Csak tégla és malter.” Egy gigantikus porfogó, ha úgy nézzük.

Nézzük úgy.

S elindulunk ennek a háznak a gangján. Mi szegélyezi az utat? Görögös stílust imitáló oszlopok, zárt ajtók, és elmúlás. Múltba ragadás, bezárkózás, elfelejtődés. Jó ez? Kinek? Szeret valaki ilyen helyeken járkálni? Talán, de csak akkor, ha valaki itt érzi magát otthon.

De annak nagyon rossz…

Nem tart minden örökké

DSCF3066-1

De van, ami igen.

Mikor idén ősszel Pákozdon helyszíneltünk egy hétig, egyik alkalommal elém került ez a kis pocok. Fogalmam sincs, hogy hogy érte a halál, látszólag semmi sérülés nem volt rajta. Talán pont ezért fogott meg. Ez az egér bizonyára nem készült arra, hogy nem ér át az út túloldalára. Nekünk is fel kell készülni, hogy nem biztos, hogy mindent be tudunk fejezni…