Nem is tudom, mióta nem írtam már ide, gondolom, hogy épp emiatt nem is olvassa senki. Nem is fogom leírni, hogy mi minden történt azóta, hogy az utolsó bejegyzést írtam, nagyon hosszú lenne. Megpróbálok ehelyett inkább gyakoribb, de rövid lenni. Egy gond van csak: ezek a szorgalmi időszakok kiölik a lelkiséget az emberből. Örülök, hogy élek, nem hogy még Isten nagy dolgairól elmélkedjek… Na de hátha a következő félév jobban alakul.
Hideg van, és odakint még hidegebb. Jeges szél fúj, és átfúj a falakon is, és megpróbál belefújni a szívembe. De csak ritkán sikerül neki. Istennek legyen hála.
Diplomaterv, kari TDK, év junior tájépítésze díj, Előszállás arculati kézikönyve, szociológiára beadandó a megajánlott jegyért…
Lehet, hogy kicsit túlvállaltam magam…
Tudományos megfigyeléseim szerint Newton 1. törvénye minden reggel a következőképpen módosul: minden inerciarendszervben az m tömegű test nyugalomban marad.
Itt vagyunk Tiszaugon. Nem csinálunk semmit. Csak szétfolyunk. Annyira nem csinálunk semmit, hogy az idő szép lassan lelassul. Lehet, hogy estére meg is áll majd… Azért egy ilyen fajta örökkévalóság nem lenne túl izgalmas…
Ismét rengeteg idő eltelt a legutóbbi blogpost óta, ezért meg se kísérlem összefoglalni, hogy mi minden történt e hosszú idő alatt, legfeljebb csak nagy vonalakban az alábbiakban. Bővebben…
Néhány napja új év kezdődött, és ilyenkor boldog-boldogtalan fogadalmakat tesz, vagy kibeszéli magából az elmúlt év borzalmait, vagy éppen boldogságait, és természetesen kifejti, hogy az elkövetkező évtől azt várja, hogy megnyeri a lottót, örököl egy amerikai nagybácsitól sok-sok pénzt, netán ingatlanokat, csupa-csupa örömteli és jó dolog fog vele történni, megvilágosodik és megtér egyszerre, és rettenetesen boldog lesz.
Én sem teszek most másképp. Bővebben…
– Öhm… Uram…
– Igen? (Érdeklődő mosollyal)
– Hát… Szóval, akik itt lent énekelnek, szerintem annyira nem jól énekelnek… (Nem-is tudom-hogyan-mondjam-el-neked arccal)
– No, mi a probléma velük, miért nem énekelnek jól? (Továbbra is érdeklődő mosoly)
– Hát… Csak olyan gyermeteg az egész… Olyan élesen ejtik az “e”-t, az “é”-t, meg az “i”-t, olyan gyerekes lesz az egész, olyan meggyőződés nélküli, és nem illik Hozzád szerintem. Miért hagyod, hogy így énekeljenek neked, főleg mások előtt? Ettől az emberek azt gondolják, hogy a hívő élet az lila köd, meg pufók angyalkák mosolyognak a felhőkről. És közben összevissza csúszkál is, és olyan, mintha nem is akarnának jobban énekelni. Olyan darabos lesz az egész, mintha baltával a kezükben énekelnének… Meg hát… Tibor is olyan hangon olvasta a legörömtelibb történetet a Bibliából, mintha csak a menetrendet olvasta volna a Keleti pályaudvaron…
– Hát igen, azt hiszem, igazad van. Tényleg gyermeteg, és tényleg olyan volt, mintha menetrendet olvasott volna. És mit szeretnél, mit tegyek velük? (Elgondolkodva)
– Például küldhetnél valakit, aki megtanítja őket rendesen énekelni, meg felolvasni. (Készségesen)
– Na, ez kitűnő ötlet. És akkor megtanulnak hozzám méltó módon énekelni, és gyönyörködtető lesz hallgatni az éneküket nekem is és az embereknek is. És rögtön kapnának egy értelmezést is az Igéhez, rájuk is átragadna a születés-történet öröme. Remek ötlet! Még gondolkodom rajta, hogy ki lenne alkalmas erre a nemes munkára. Viszont lenne egy feladatom a számodra. Van egy gyermekem nem messze innen, aki nem tudott eljönni, mert nem hozta el senki meghallgatni az én kevésbé jól éneklő gyermekeimet. Megmutathatnád neki, hogyan kell valójában énekelni, meg felolvashatnád neki ezt a történetet. Na? (Lelkesen)
– Öhm… Dehát.. Ööö… Én ma nem ezt szerettem volna csinálni… Nem lehetne valaki más?… (Kínosan, érezve, hogy szorul a hurok)
– De te olyan jól tudsz énekelni! Nem szólva a felolvasásról, ha indultál volna, biztosan nyersz néhány Kazinczy versenyt. És ő nagyon boldog lenne, hidd el, igazi jó fej dolog lenne.
– De hát én nem is tudok olyan jól énekelni… Olvasni se…
– Dehogynem, hiszen olyan jól elmondtad, mit mit kellene csinálnia a többieknek! Csak az tudja ilyen frappánsan elmondani, aki tudja, hogyan kell csinálni, nem?
– Hát… Ööö… (Kicsi szünet)
– Igen?
– De én nem szeretnék elmenni oda… Olyan váratlanul ért ez az ötlet, nem vagyok rá felkészülve, azt sem tudom, mit énekeljek, meg nemtudom… (Megsemmisülve)
– Fiam, nem probléma! Másnak is szóltam, és ő megy szívesen! Igaz, ő nem olyan jó énekes, meg nem is olvas olyan jól… De nem baj! Ne erőltesd meg magad, azt tényleg nem venném a szívemre. Menj el békességgel, szép estét kívánok neked! (Biztatóan mosolyogva)
– … (Hosszú csend)
– Öhm… Uram…
– Igen, Fiam?
– Uram… Olyan kínosan érzem magam… Bocsánatot kérek… Azt hiszem, elég botrányosan viselkedtem…
– Semmi baj, édes Fiam. Tudod, hogy szeretlek, hiszen a fiam vagy. Menj el békességgel, és többet ne vétkezzél.
Ismét sok téma gyűlt össze a fejemben, amikről nem volt időm, vagy kedvem írni, de most pótolom. Nem feltétlenül fontossági, vagy időrendi sorrendben, csak ahogy eszembe jut. Bővebben…
Tulajdonképpen az emberi test és az elme páratlan dolgok. Nem véletlenül lettek úgy megalkotva, ahogy, s amikor azt gondoljuk, hogy nem bírja tovább, kiderül, hogy de igen.
Már csak néhány nap, és ha minden jól megy, tájrendező és kertépítő mérnök leszek, a tudományterület bakkalaureusa. Van 13 darab megtanulandó tételem, mindegyik egy tantárgy anyagát öleli fel. S erre néhány hete kitalálták, hogy az MSc felvételire készítsünk egy 20 oldalas dokumentumot, ami szakmai tevékenységünket mutatja be töviről hegyire. És persze csatoljunk hozzá fényképes önéletrajzot és motivációs levelet. Nem is volna ezzel semmi gond, ha fél évvel ezelőtt találják ki.
Úgyhogy most akkor összekaparom egybe az elmúlt négy év beadott feladatait, meg mindent, összegyúrom, közben megpróbálom teletömni a fejemet ésszel, és közben remeg a gyomrom az idegtől, folyamatosan.
Ha elvégeztem ezt a képzést, elmegyek Bungee-jumpingozni.
Körültekintő 