A szépről

Igyekszem összeszedni a gondolataimat. Nem lesz egyszerű, mert kicsit kavarognak még. Nehéz hirtelen kristálytisztán látni mindent, amikor még az ember kicsit fel van kavarva.

Mikor a Tájépítészeti Karon elkezdtem tanulni, szerveztek néhányan egy kerekasztal-beszélgetést. Arról szólt, mi vár a tájépítészekre a jövőben, nagyjából. Mőcsényi Mihály professzor, a szakma nagy öregje, akit mindenki tisztel és szeret, és aki a napokban kapta meg a Sir Geoffrey Jellicoe díjat, a tájépítészet Nobel-díját, első megszólalásában kijelentette: “A tájépítész feladata, hogy szebbé tegye a világot”.

Egyikünk sem sejtette, hogy ezzel a mondattal mekkora változást hozott az életembe.

Népek új tavasza

Furcsa, félelmetes és reményteljes cím, mert mindenki azt gondolja, hogy a tavasz után nyár fog következni. Pedig ezt a rendet csak a természet követi, az ember nem…

Nagypéntek

Az utóbbi napok, azt hiszem, nem az én napjaim voltak. Szülinap ide, szülinap oda. Persze az szép színfolt volt az amúgy szürke napok folyamában, de túl nagy ez utóbbiak aránya a felhőtlen örömhöz. Teljes mértékben az én hibám egyébként. Mostanában egész egyszerűen hanyagoltam a Biblia-olvasást, így aztán nincs is min csodálkozni, ha Istentől távol, boldogtalannak érzem magam.

Egyveleg

1. Remény

Van olyan helyzet, amikor egyszerűen már nem is lehet mit mondani. Amikor csődöt mond minden kegyes szófordulat, amit a hívek az emberre zúdítanak, ha jót akarnak neki, és nem hallgatják meg, hogy mi a baja a másiknak. Olyan, mint a Svéd Csepp. Nagymamám mindig, mindenre azt mondja, hogy “Kend be Svéd Cseppel.” Ha leszakadt a karod, azt is. És ezzel nem kigúnyolni akarom a nagymamám, csak jelzem, hogy sokszor mi is ilyenek vagyunk. Ha az egyik testvérnek baja van, csak annyit mondunk, hogy “kend be Svéd Cseppel”, és részünkről meg van oldva.

Pisi

Azt hiszem, most egy kicsit profán témáról lesz szó. Aki emiatt elítélne, azt arra kérem, gondolkodjon el egy kicsit a maga dolgain is, nehogy véletlenül ugyanazzal a lendülettel elítélje saját magát is. Mindenesetre azt gondolom, Isten szemet huny most efölött a kedvemért.

Szóval ma majdnem bepisiltem. Majdnem nem sikerült annak a társadalom és a világ által megírt 482. parancsolatnak a megtartása, hogy “Ne legyél szobatisztátalan!”

Gondjaim vannak

Van úgy, hogy az ember meginog. Nem olyan biztos abban, amit mond, vagy hirdet. Én például azt hirdetem, hogy Isten mérhetetlenül szeret. Ezt is gondolom. Csak olykor nem vagyok ebben teljesen biztos. Nem tudom, mi lehet ennek a pontos oka, de a nehézségek fokozzák a kétséget.

Nehezen tudom a gondolataimat összeszedni. Ma úgy érzem, hogy egy kicsit sok. Sok a veszekedés, a nyomás, és az érzés, hogy csak egy púp vagyok itthon mindenki hátán. Most egy kicsit elfáradtam abban, hogy úgy próbálok itthon még levegőt venni is, hogy az a lehető legkevesebb embernek kerüljön kellemetlenségbe. Nagy teher, ha az ember valóban teher.